2011. december 11., vasárnap

Töltött palacsinta

Erre a finomságra is régen készülődök... És aztán egyszerre, kétféleképpen készítettem el: egy vega változatot magamnak, és egy húsosat a párocskámnak...
Először is elkészítettem a palacsintákat:
10 evőkanál liszt, 1 csipet só, 1 evőkanál olaj, 2 tojás egészben, 3 evőkanál joghurt, 2 dl sör, a szódaport elfelejtettem. Ebből lett 14 palacsinta.
Elkészítettem a töltelékeket:
1.- A húsos változat: egy fél hagymát megdinszteltem kevés olajon. Mikor szépen megpirult, beledobáltam a vékony csíkokra vágott csirkedidit. Hagytam kifehéredni mindkét oldalukat, majd töltöttem rá egy kevés szójamártást, sóztam, borsóztam, pici víz, addig, míg kész nem lett. Csak reméltem, hogy jó lesz, mert nem kóstoltam...
2.- A vegetáriánus változat: az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez "félkész" holmikból készült. Ezt úgy kell érteni, hogy kivettem a levesből a félig megfőtt murkot, zellert és peszternákot, valamint a hűtőből az általam lefagyasztott párolt csiperkét és csemege kukoricát. Hagymát dinszteltem. Mikor enyhén megüvegesedett, hozzáadtam a fokhagymát, majd a csiperkét, és végül a csemegekukoricát. Leöntöttem szójamártással, sóztam, borsóztam, pici víz, és addig pároltam, míg a gomba kész nem lett. Akkor összevegyítettem a többi, apróra vágott zöldséggel.
Ezután, a kétféle tölteléket beletettem (külön-külön) a palacsintákba. A csirkehúsos változatot úgy készítettem, hogy a palacsintára szórtam először a húst, majd megszórtam reszelt sajttal. A vegetáriánus változatnál, csak a fentebb leírt tölteléket rátettem a palacsintákra, majd összehajtogattam őket, kis (?) párnácskákat készítettem belőlük, fogpiszkálóval megtűztem, hogy szét ne essenek, majd paníroztam: liszt, tojás, zsemlemorzsa, majd forró olajfürdő.
Eszméletlenül finomra sikeredett!!!
Tejfölös dinsztelt káposztával szervíroztam....



2011. december 9

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése