2011. december 10., szombat

Birsalmával és hússal töltött vinetta


Vettem négy kisebb vinettát (padlizsánt), és hosszában kettévágtam. Egy kicsi kanállal kikapartam a magos közepét. Besóztam őket, és hagytam pihenni, hogy a keserű leve kijöjjön.
Megpucoltam két birsalmát és egy hagymát.
Egy tepsiben odatettem pirulni szezámmagot és köményt. Miután megpirultak, öntöttem rá egy kevés olajat. Hagytam hogy jól felforrósodjon. Majd tettem hozzá néhány cikk fokhagymát, apróra vágva.
Betettem az aprítógépbe a vinetták belsejét, a birsalmát és a hagymát, majd ezt ráöntöttem az olajra, és fűszereztem: só, bors, méz és kakukkfű. Majd tettem hozzá húskonzervet. Ezt az egészet jól összefőztem.
Miután kész lett, hagytam kihűlni, és megtöltöttem vele a vinettákat. Majd betettem egy tepsibe, azt letakartam alufóliával, és be a sütőbe.








2009. október 24.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése